1. Idegesitő, hogy leejtem a fésűt, és nem az mondom, hogy „ó na”, hanem hogy „hai, na”, hogy megcsúszok, és nem azt mondom „jajj, na”, hanem, hogy „vai, na” –az egyszerűbb eseteknél maradva melyekben még feltűnik az egyezményes naaaa… . Idegesitő, hogy az első kolléga akivel szóba elegyedek, kifejti, neki semmi baja a magyarokkal, csak ülnének a fenekükön, mi a francnak szökdösnek, hogy autonómia, nemtudommi, meg aztán mi az , hogy Romániában élnek, s nem beszélik az ország nyelvét, de neki semmi baja a magyarokkal…és persze hozzáteszi: ahogy a cigányokkal sincs(no comment). Na meg a másik-Gáábi, Isten ments, hogy Gabinak szólitsd-, az magyar, mint kiderült abból, hogy magyarul feltett kérdésemre: „magyar vagy?”, igenlő fejbólintást kaptam válaszul.(ne beszélj magyarul, sajnos, hogy magyar vagyok, erről itt nem beszélünk fejbólintás).
2. Idegesitő, hogy nem beszélek könnyedebben románul,hogy elfáradok 13 óra munka után, hogy nem vagyok otthon, hogy egyedül vagyok, hogy minden változik, hogy szerepeimben meghasonlok, hogy nem örülhetek a legekkel, hogy a leg nem örül velem, ha nincs is minek, hogy sosem voltam, s nem is leszek igazi leg.
Igazából sehová sem illik igazán az idegesitő jelző.
Na, a leánka dolgozni kezdet, s barátként meghasonlottnak lett nyilvánitva. Ha nem lenne az első, nehezebb menne a második, ha nem lenne a második, könnyebb lenne az első.
(Un Kent 4, o apa plata cu gheata si lamaie, si o cafea lunga cu lapte, te rog…
Imediat. )
