Egyre inkább hiszek neked. Azon vonatkozásban, hogy nem vagyok normális. S hogy miért most, ezen az igen Másnapon jutok el oda, hogy elmondjam neked, azt bizonyosan magyarázhatom az elfolytásra képtelennnek minősült lellkiismeretfurdalással. Hogy miért is van ez? Jó kérdés. Talán mert egyedül ittam. Mert felszabadultságomban elhittem, hogy nem baj a szentimentalizmus, s immáron visszavonhatatlan kijelentéseket tettem, hogy egyre inkább bizonyiitsam neked, s magamnak, hogy seholse vagyok erős. Kergetem önmagam, egy véget nem érő, egyenes mókuskerékben, s az istennek se tudok szembenézni önmagammal. Befestem a tükröket, pedig a tükör jó...
Meg aztán ott vagy te. Téged is kergetlek, s te nem is szaladsz, én rugdoslak magam előtt, mintha attól is félnék, hogy utolérlek.. Azért persze lerendezem a nagy bőgéseket, hogy sehol se talállak. Zokon veszem, ha őrültnek, nehéz esetnek tartassz,elvárva azt , hogy belémláss, hogy egyből megérts, hogy tud, nem is az vagyok. Türelmetlenül harcolok ellened,hogy legyőzz. Közben meg kiabálom, hogy legyőztelek.
Nincs személyiségem. Valahol leragadtam a kamaszkor ingadozó hangulataiban, még mindig alakulok. Akár erre is foghatnám. Már nincs mire fogjam. Egyszerűen kevés meglévő határom is velem együtt...őrült.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése