Nincs szó.
Csak a közhelyek. A megszokott dolgok.

Bocsánat. Dráma. Agyfélteke hajsza.

Távóliitó közeledési szándék.

Kusza dolgok, ábrándok.

Az ember már nem lát tovább a ruhaméretnél.

Hazamegyek, várnak.

Küszöbön az április. Erről tényleg nem tudok mit iirni anélkül, hogy komplett idiótának ne tünjek.

A szívem, a szíved játszótér,
Mindenki játszik, ameddig él
Egy ostoba vírus a véredben
Nem enged az életben.

Tudom, hogy így van,
Jól jövök majd, mikor hanyagol az igazi ő
Persze, hogy így van,
Én is jó leszek majd, mert nem is olyan igazi ő.

A szívem, a szíved játszótér,
Mindenki játszik, ameddig él
Egy ostoba vírus a véredben
Nem enged az életben.

S: De mellé bújok, ha csak fél százalék esélyt ad is rá.
Mindig.

I: De nem ad.
Ez a lényeg.

Meg akartam kérdezni, hogy , no, mégiscsak megvan a gyűrűd... Legutóbb,mikor eljöttem tőled, nem találtad. Legutóbb mikor eljöttem tőled, még beszéltünk, s megkérdezted, nem tudom-e hol a gyűrűd. Nem tudtam. De most láttam a fürdőben, az üvegpolcon. És rá akartam kérdezni, hogy na, megkaptad? De elfelejtettem...
Annyi mindent meg akartam kérdezni.

Jövő idő?