A határozatlanság,hogy milyen jó is lenne, csak épp ne járna minimális felelőséggel sem, s akkor egyből könnyebb lenne,mert bele is zakkanna az ember ha kötelességei lennének, ha elvárnának tőle valamit, ha ott kellene lennie valahol, ahol eredetileg nem tervezte,mert hát félünk, valamitől iszonyatosan be vagyunk sz@rv@, hogy is fordulhatna elő,hogy akár saját magunk jóléte érdekében is mozdiitsunk valamit, nem nem , nem lehet, nem szabad, meg van irva, nem mozdulhatsz, ülnöd kell a fejeden, punnyadni, várni, csak várni a sült...jólétet, elismerést, jókedvet, fogyást, kedvességet, szerelmet...

Mert hát jön az, jönnie kell, csak ránk talál,mindenkire rátalált, nem kell elébe rohanni semminek, ne rohanj,lassiiits, nem kell siettetni, ugyesen kuporogj, varjad, sirrasad, mert az milyen jóó, s te milyen "ÓÓÓ szegény.." leszeL tőle,s akkor az ugy-e megint milyen jó. Mert mindig minden milyen jó, s milyen idióta( Ő, na meg ő. na meg a bejegyzés.)

Van akinek egy tartalmas, érzékeny levél, másoknak egy sms, egy másik nő, férfi, egy rosszul vágott frizura... nekem egy kicsi piros kocka.


Szerettem, és nem szerettek viszont. Ennek itt, most vége.

Pár nap óta erős sziivdobogás "gyötör". Csaak ülök, és látom ahogy az egész felsőtestem sziivem ritmusára táncol. Talán szét is robban.

"..a tigris és a párduc
futnak összekötve..
...egyik menne jobbra,
másik menne balra..
...helyette meg bambán
ülnek egy sarokban..(...)
...mi van tigrispárduc
mért emészt a bánat...
..csak legyint és mondja,
jobb lesz majd utánad. ">

Illúzió.